A levendula egy nagyon régóta ismert és kedvelt gyógy- illetve dísznövényünk. Eredetileg a Földközi-tenger partvidékén és Dél-Európában őshonos növény. Hazánkban is nagy hagyománya van a termesztésének, elég, ha csak a Tihanyi őslevendulásra gondol az ember. Rendszertanilag a nemzetség az ajakos virágúak (Lamiaceae) családba tartozik. A nemzetség számos faja közül kettő fajnak van nagy jelentősége.
Ezek a közönséges/Francia levendula (Lavandula angustifolia) és a hibrid/Angol levendula (Lavandula x intermedia). Mindkettőt használják gyógy- és dísznövényként egyaránt. Botanikai szempontból egy évelő félcserje. A gyökerei kimondottan mélyre, akár 3-4 m-re is képesek lehatolni. A leveleik lándzsásak, vagy keskeny szálasok. Virágzatuk hengeres álfüzér. A két faj közül a hibrid levendula a nagyobb. Ez mind a levendula tő nagyságában, mind a levelek nagyságában mind pedig a virágzati szár hosszában és a virágzat hosszában megnyilvánul.
A legtöbb levendulának lilás színű virága van. A közönséges levendula virágzási ideje június vége, július eleje, a hibrid egy kicsit később, július végén virágzik termése makkocska termés. Egy kimondottan szárazságtűrő növény. A száraz, magas, mésztartalmú, középkötött talajokat kedveli igazán. Annak ellenére, hogy elég melegigényes, a téli fagyokat is nagyon jól tűri. Azonban a kora tavaszi fagyok (mint ahogy azt az idén is tapasztalni lehetett) nagyon komoly károkat képesek benne okozni.
Mindemellett fényigényes növény is, ami elsősorban az illóolaj mennyiségét befolyásolja. Viszonylag tápanyagigényes növény főleg, mikor már idősebb az állomány, ilyenkor kiegészítő műtrágyázásokra lehet szükség. Bár említettem, hogy szárazságtűrő, a plusz öntözést meghálálja, magasabb illóolaj tartalom formájában. A felhasznált része, a kinyílás előtti gyűjtött és megszárított virág, valamint a vízgőz desztilláció segítségével előállított illóolaj.
Farmakológiai hatása közé tartozik a görcsoldó, nyugtató hatás. Jó az álmatlanság ellen és ha gyomorpanaszok kínozzák az embert. Az illóolaj legnagyobb felhasználója kozmetikai- és az élelmiszeripar. Illetve molyriasztóként is nagyon jól használható.
Dísznövényként elsősorban erős napsugárzásnak kitett helyekre a legalkalmasabb. Kicsit hosszúra nyúlt bevezető után lássuk a legfontosabb kórokozóit és kártevőt. Előre bocsájtom, hogy szerencsére kevés van azokból, amelyek hazánkban is gyakran előfordulnak.
Kórokozók és az ellenük való védekezés lehetőségei
Levendula levélsárgulása - Aflafla mosaic virus
A kórokozó a levendula és a lucerna termesztésben igen gyakori vírusos betegség. Egyelőre a levendula egyetlen ismert vírusos betegsége. A fiatal levelek a kihajtás után elkezdenek sárgulni majd pedig kanalasodnak. Ez mindamellett, hogy nem néz ki jól, a droghozamot (drog: a gyógynövény legtöbb hatóanyagot tartalmazó része) is nagyban csökkenti. Ezek mellett pedig sokszor egy általános kondíció leromlást is meg lehet figyelni. A kórokozó átvitele bekövetkezhet rovarok útján is, de metszés által is. A lényeg, hogy fertőzött növényi nedvvel lehet csak átvinni egyik növényről a másikra.
Védekezés: A rovarvektorok elleni védekezés, valamint az eszközök fertőtlenítése. A legfontosabb pedig az egészséges szaporítóanyag.
Levendula sztolbur - Ca phytoplasma solani
Ez a kórokozó kivételt képez, ugyanis egy vírushoz képest már fejlettebb, de még nem éri el egy baktérium fejlettségi szintjét. A vírusok lényegében nem állnak másból, mint fehérjéből és örökítő anyagból (DNS vagy RNS). Míg a baktériumok már saját magállománnyal sejtfallal citoplazma állománnyal és a mozgásukat segítő farkacskával (flagellum) rendelkeznek. A fitoplazmák pont a kettő között vannak, ugyanis rendelkeznek citoplazmával és magállománnyal de sejtfaluk és flagellumok nincs. Ennyi kitekintés után pedig nézzük a tüneteit.
Rengeteg hónaljhajtás keletkezik, ami mellett a levelek elkeskenyednek, deformálódnak majd besodródnak. A fonákon lilásszínű elszíneződés jelenik meg, valamint a virágok eltorzulnak. Az állomány ritkul és a növény alacsonyabb lesz, mint a többi társa. A betegség hordozói a kabócák, valamint különböző gyomnövények pl. az apró szulák. A kabócák innen nagy távolságra képesek elvinni. Viszont hazánkban eddig még nem írták le, hogy levendula betegedett volna meg emiatt. Ez is inkább a nagy levendula termesztő országok esetében jelentős.
Védekezés: kabócák elleni rovarölőszeres kezelés, valamint a megfelelő időben elvégzett gyomirtás.
Levendula fitoftórás gyökérrothadása - Phytophtora cactorum és nicotiane
Jelenleg a levendula legjelentősebb gombás betegsége. Rendszertanilag az oospórás gombák közé sorolható. A betegségért két kórokozó felel, de csak ránézésre lehetetlen elkülöníteni, hogy melyik okozta a betegséget Legjellemzőbb tünete a gyökér bűzös rothadása, amely a fő és mellékgyökerek drasztikus barnulásában érhető tetten. A fertőzés után a növény 1-2 héten belül teljesen elpusztul.
Először a külső levelek elkezdenek sárgulni, majd utána belsők pusztulnak el. A sárgult és fertőzött leveleken a fertőzés előrehaladtával megjelenik a szürkés penészbevonat, a sporangiumtartó gyep. Ezek mellett a fertőzött növény kisebb marad és csökken a droghozam is. Fő fertőzési forrás a talajba került növényi maradványok, amelyekben a kórokozó oospórával képes áttelelni és visszafertőzni. Ezekből spórák szabadulnak ki, amelyek behatolnak a gyökérbe. A tünetek 25-26 °C-on már rögtön elkezdenek látszani.
Komoly fertőzésre akkor lehet számítani, ha májusban és júniusban nagy mennyiségű csapadék hullik, illetve, ha még cserépben van és túlöntöztük.
Védekezés: Pangóvizes területek kerülése, talaj szellősen tartása. A hagyományos értelemben vett permetezés sajnos nem vezet eredményre, viszont egy ilyen hatóanyagú beöntözés kielégítő védelmet képes biztosítani.
Növényvédőszerek: Metalaxil- Ridomil Gold Plus 42,5 WP.
Levendula szeptóriás levélfoltossága - Septoria lavandulae
Egy gyakran megjelenő, de kevésbé jelentős betegsége a levendulának. Rendszertanilag a piknídiumos gombák közé tartozik és alapvetően egy gyengültségi parazita. Általában akkor jelenik meg, ha gyenge a növény kondíciója. A tünetek a levélen és száron egyaránt megjelenhetnek. Kerek lilaszegélyű foltok tűnnek fel a növényen, melyeknek a közepe kivilágosodik. Először a foltok aprók, mindössze 0,5 mm átmérőjűek, majd később egyre nagyobbak lesznek.
A fertőzés előrehaladtával, a foltok összeolvadnak, amely a levélpusztulásához és a lombelvesztéséhez vezet. A tüneteket elsősorban május végén, június elején lehet megfigyelni. Azonban, ha a növénynek gyenge a kondíciója, akkor már tavasszal gyakran megjelennek, ami nagyobb gondot okoz. Ilyenkor ugyanis csökken az asszimilációs felület, aminek hatására csökken a virághozam és emiatt a droghozam is. A kórokozó alapvetően a meleg hőmérsékletet (25°C) és magas relatív pártartalmat igényel.
Védekezés: A sűrű ültetést kerülni kell, ezzel csökkentve a páratartalmat. Fertőzött növényi részeket el kell távolítani és megsemmisíteni. Sajnos növényvédőszeres védekezés nagyon nehézkes ugyanis a hatóanyag maradék sokszor megmaradhat az illóolajban. Az egyetlen növényvédőszer, amit ma lehet használni a kultúrában a Difenokonazol és Azoxistrobin hatóanyagú Amistar Top.
Levendula botrítiszes betegsége - Botrytis cinerea
Rendszertanilag ez is a konídiumtartós gombák közé sorolható. A gyökérpusztulás mellett ez a másik igen jelentős betegsége a levendulának. Azonban ritka vendég, mert a levendula illóolajának ismerten jó hatása van gomba fejlődése ellen. A levélen és száron egyaránt okoz tüneteket. A levélen szabálytalan alakú, nehezen észrevehető vizenyős foltok jelentkeznek, később ezeken megjelenik a gombatelep (konídiumtartó gyep) végül pedig elszárad a levél. A száron viszonylag nagy, ovális, fakóbarna foltok jelennek meg, amelyek a fertőzés előrehaladtával körbe érik a szárat.
Főleg a fiatal zöld hajtásokon lehet észrevenni a száron levő tüneteket, a fásodott száron ez nehezen észrevehető. A szár kiüregesedik, és a felületen pedig megjelenik a penészgyep (konídiumtartó gyep). A folt feletti részek pedig lankadnak és elpusztulnak. A fő fertőzési forrás itt is a fertőzött növényi maradványok. Magas relatív páratartalom és viszonylag magas hőmérséklet (22-24 °C) szükséges a fertőzéshez. A talajból fertőz, ahol a kórokozó szkleróciummal képes áttelelni. A fő fertőzési időszaka elég hosszú, mert ősztől kora tavaszig képes fertőzni, azonban a nagyon magas hőmérsékletet nem bírja.
Védekezés: A növények összesűrítését kerülni, amivel csökkenthető a páratartalom. Kimondottan a talajnak az öntözése és mindezt kora délelőtt. A fertőzött növényi részeknek az eltávolítása és megsemmisítése, és a sebzések megelőzése. Növényvédőszerek közül a szeptóriánál alkalmazott készítményt lehet használni.
Természetesen számos más betegsége is van, de ezeknek a nagy része hazánkban egyelőre nem jelentkezett. Ilyen pl. az Armillareillás betegség (Armillareilla mellea), ami például Franciaországban egy komoly betegség, és gyökérrothadást okoz. A másik ilyen a Rozelliniás gyökérbetegség (Rosellinia necatrix), amely szintén gyökér és tőpusztulást fog okozni. Utóbbi betegség szőlőn fordulhat elő hazánkban szórványosan és nagyon ritka.
Kártevők és az ellenük való védekezés lehetőségei
Levendulahajtás szúnyog - Resseliella lavandulae
A kártevő rendszertanilag a kétszárnyúak (Diptera) rendjébe és a gubacsszúnyogok (Cecidomyiidae) családba tartozik. Elnézést a mélyen tisztelt olvasótól, de a magyar elnevezése szinte biztos, hogy nem ez. Mivel szerencsére még hazánkban nem írták le ennek a fajnak a jelenlétét így még pontos megnevezése sincs. Így a szabad névadás oltárán áldozva vettem a bátorságot, hogy elkereszteljem erre.
Jelenleg Franciaországban az egyik, ha nem a legjelentősebb kártevő. A kifejlett imágó nagysága mindössze 2 mm. A tori része barna, a szárnya pedig teljesen átlátszó és a harmadik ér teljesen kiér a szárny széléig. Az ötödik szárnyér pedig a végén villás alakú. A lárva általában rózsaszín és nagyon apró. Az állat és a lárva is nagyon hasonlít a málnánál taglalt málnavessző-szúnyogra.
Mivel egyelőre hazánkban nem honosodott meg, így a pontos életciklusáról nincsenek hazai ismereteink. Annyi bizonyos, hogy egy melegigényes kártevőről beszélünk. Őshazájában, Franciaországban, valószínűleg, folyamatosan szaporodik. Kártétele szintén nagyon hasonlít a málnavessző-szúnyogéhoz, ugyanis a lárvák általában a fiatal hajtásokban, valamint a kéreg alatt károsítanak. A károsítása nyomán a növény felületén barnuló foltok jelennek meg. Mivel gyakran a fiatal hajtásokban vannak, így sokszor a csúcshajtás is elpusztul, ami miatt akár teljes növény pusztulás következhet be.
Védekezés: egyelőre nem ismert és nem is szükséges
Sárgalábú recéskabóca - Hyalesthes obsoletus
Kártevő rendszertanilag a szipókás rovarok (Hemiptera) rendjébe, a poloskák (Auchenorrhyncha) alrendbe és a Recéskabócák (Cixiidae) családjába tartoznak. Az imágó alapszíne a fekete 4,5-5,5 mm nagyságú. A tojásának a nagysága 0,4-0,5 mm, fehér színű és fényes sima felülettel. A fejtető keskeny, elülső része enyhén hegyes. Szemei vörösek és jól fejlettek. Hazánkban a mai napig nem túl gyakori és ez az egyetlen kabóca faj, amelyik a levendulát károsítja. Nálunk 2 nemzedéke fejlődik ki és a harmadik fejlődési stádiumú lárva képes a telelésre a talajban. A rajzása májustól augusztus-ig tart. A csúcsrajzás június elejére tehető.
A fő tápnövényük az aprószulák majd egy rövid érési táplálkozás után elvándorolnak egy másik tápnövényre. Azt sajnos nem sikerült még kideríteni, hogy mi az oka annak, hogy a kártevő migrál. Kártétele a növények szívogatásában nyilvánul meg, ám a közvetlen kártétel elhanyagolható. Ami jelentősebb, hogy a kártevő fitoplazma vektor és a fentebb említett sztolbur fitoplazmát képes terjeszteni.
Védekezés: mivel ritka ezért gyakorlatilag az ellene való védekezés szükségtelen. Az időben elvégzett gyomirtással teljesen visszaszorítható a kártevő.
Repce fénybogár - Meligathes aeneus
Rendszertanilag a bogarak (Coleoptera) rendjébe és a fénybogarak (Nitulidae) családjába tartozik. Ez egy hazánkban is őshonos faj, azonban a fő tápnövénye, amin komoly károkat okoz, az a repce. Előfordulhat levendulán is de nagyon ritka. Az imágó 1,5-2,7 mm nagyságú, hosszúkás és sötétzöld színű. A tojása 0,6-0,8 mm átmérőjű, csillogó fehér színű, frissen lerakott állapotban áttetsző. A lárvája frissen kikelt állapotban halvány szürke, majd később sárgásfehérré válik. A fiatal lárvák esetében a fej valamivel szélesebb, mint a test. A kifejlett lárva 2,5-3 mm hosszú, bábja pedig sárgásfehér, maximum 3 mm hosszú.
Évente egy nemzedéke képes kifejlődni, és az imágó telel az erdőszéleken, árokpartokon. A telelőhelyét 9 °C felett hagyja el és 15 °C-on kezd csak el, repülni, éppen ezért rajzásideje nagyon változó. Számos családba tartozó növényen megtalálható, amelyeknél a virágport fogyasztja. Az érési táplálkozás körülbelül 1,5-2 hétig tart, majd ezután megkezdődik a nőstények tojásrakása.
Ilyenkor a nőstény berág a (fejlettebb) bimbóba és a porzószálhoz ragasztja a tojásokat. A kikelő lárvák először virágport fogyasztanak. Az új imágók általában májusban rajzanak és az éppen virágzó növényekre repülnek. A fő kártételt az imágó végzi, ugyanis ez berág a bimbóba oldalt és sokszor az ivarszerveket fogyasztja. A kinyílt virágokban elsősorban virágport fogyaszt és mint egy járulékos kárként sokszor sérül a termő.
Védekezés: mivel levendulán nem sűrűn szokott előfordulni ezért védekezést nem igényel. Ha mégis valaki úgy gondolja, hogy kezelni szeretne ellene, akkor egy kontakt rovarölőszeres kezelés gyorsan eltünteti pl. Lambda-cihalotrin- Karate Zeon 5 CS.
Rozmaring bogár - Chrysolina americana
Utolsó delikvensünk rendszertanilag a bogarak (Coleoptera) rendjébe és a levélbogarak (Chrysomelidae) családjába tartozik. Bár a neve rozmaring bogár, ez ne tévesszen meg senkit, mert a másik fő tápnövénye a levendula. Emellett egyéb ajakos virágú növényen képes megélni és táplálkozni.
Jelenleg a levendulának a legfontosabb károsítója, de ahogy a hajtásszúnyog, úgy ő sem honos nálunk. Az imágó elég nagy, közel 8 mm-es és fényeszöld színű, a fedőszárnyán lila csíkokkal. A lárvája szürkés színű, rajta hosszában 5 csík helyezkedik. A teljesen kifejlődött lárvák 5-8 mm nagyságúak. A tojásaik hosszúkásak és általában a levelek fonákjára helyezik őket. A kártevőnek egy nemzedéke van és báb alakban képes áttelelni a talajban.
A rajzásuk nyár közepén kezdődik meg és még nem, vagy csak minimális mértékben táplálkoznak. A tojásrakás nyár végén kezdődik meg és ilyenkor mind az imágó, mind pedig a lárva aktívan táplálkozik. Viszonylag rövid az embrionális fejlődésének az ideje, ugyanis 10 nap alatt kikelnek a tojásból a lárvák. Mikor a lárva teljesen kifejlődött, a talajban bábozódnak. A kártevőnek hosszú az élettartama ezért sokszor átfedés van a generációk között. A kártevő a leveleket és a virágokat rágja meg. A teljes virágot képes elfogyasztani és a leveleket pedig megrágja. A legaktívabb kártétel tavasszal és nyár végén megfigyelhető.
Védekezés: Hazánkban még nem honosodott meg éppen ezért védekezést nem igényel. Viszont más országokban pl. az Egyesült Királyságban egyaránt használnak kontakt piretroidokat pl. Lambda-cihalotrin és neonikotinoidokat pl. Acetamiprid a kártevő megfékezésére. Illetve nagyban segít, ha a kifejlett állatokat kézzel leszedjük a növényről.
Természetesen akadnak még más kártevői is a levendulának pl. Cechenotettix martini, de újfent kiemelném, hogy ezeknek a nagy része Magyarországon még nem jelentkezett. Mivel hazánk nem tartozik a nagy levendula termesztő országok közé, így sokszor a levendula nem igényel növényvédelmi beavatkozást. A kórokozók közül, ami gyakran előfordulhat az csak a szeptória és a gyökérrothadás. A felsorolt kártevők nagy része nem is fordul elő az országban, amelyik mégis, azok is leginkább más növényeken okoznak kárt.
Végezetül pedig megemlíteném, hogy magának, a levendulaolajnak lehet némi potenciálja magában a növényvédelemben is. Bizonyos források szerint a botrítiszes, a moníliás betegségek ellen, valamint a csonthéjasok levéllyukacsosodása ellen mutat némi hatást. Kevésbé kontakt készítményként, mint inkább a megelőzésben játszik fontos szerepet.
Forrás: http://phd.lib.uni-corvinus.hu/641/1/Nagy_Geza.pdf
Amennyiben hasznosnak találta a bejegyzést, kérem nyomjon egy Tetsziket
