Hasznos tudnivalók
A Liliomvirágú tulipán 'Maytime' főbb jellemző
Jellemzői: A tulipánok végtelen szín- és formagazdagsággal rendelkező csoport, melyben több főtípust különíthetünk el. A ’Maytime’ egy középidei virágzású, tehát áprilisban nyíló, liliomvirágú tulipán.
Liliomvirágú fajtákat a jellegzetes virágalak szerint rendezik egy csoportba, hiszen a virágok keskenyek, csúcsosak, a virágcsúcs kifelé hajló. Kevés fajtát számláló csoport, mely közös sajátja a virágformán túl a keskeny levél és az igen hosszú szár. A ’Maytime’ fajta bíborszínű virágának alapi része kiszélesedő, mely jellegzetes csupros kölcsönöz neki.
Talajigény: Laza szerkezetű, jó vízáteresztő képességű, tápanyagban gazdag vagy közepesen ellátott talaj ideális a számára, mely nem pangó vizes.
Fényigény: A fényigény közepesnek tekinthető, ugyanis napos fekvésben és kisebb árnyékolás mellett is jól fejlődik a növény.
Vízigény: A hagymás, gumós növények közepes vízigényűnek tekinthetők, mivel a túlzott vízellátás károsíthatja a föld alatti részeket.
Gondozás: Alacsony gondozási igényű növény, melyet nagyban befolyásol az ültetéskor megválasztott hely. Száraz időszakokban öntözzük, az elvirágzást követően pedig várjuk meg, míg a szár és a levelek visszaszáradnak, csak ezután metsszük le őket.
Hideghatás kell a virágzáshoz, ezért szükséges az őszi ültetés. A hagymája áttelel, így a virágzást követően nem szükséges felszedni. Az ültetés előtt lazítsuk fel a talajt, kötött talaj estén a hagymák alá helyezzünk perlitet, mely a felesleges vizet elvezeti. A beültetés után a nedvességmegtartás és a fagykár elkerülése érdekében takarjuk gallyaprítékkal vagy mulccsal a hagymákat.
A tulipán hagymákat van, aki minden évben felszedi, van, aki soha. A kettő között az aranyközépút, ha 2-3 évente vagy a virágméret csökkenésekor felvesszük a hagymákat. Erre a virágzást követően, a levelek elszáradása után kerül sor, általában nyár elején.
A hagymákat vegyük fel, tisztítsuk le és száraz, szellős helyen tároljuk, majd szeptember elején, amikor „becsengetnek az iskolákban” ültessük vissza őket a helyükre.
Szerepe a kertben: A hagymás növények kerti alkalmazása nagy múltra nyúlik vissza, hiszen a lombos fákkal, cserjékkel szegélyezett kertek tavaszi időszakban meghatározó elemei, melyek néhány képviselője már februárban virágot bont.
A tulipánok tradicionális kerti növénynek számítanak, hiszen a hagyományos vidéki kertek meghatározó képét adta a sárga és piros tulipántenger. Napjainkban egyre több kertészeti változattal találkozhatunk, ezek közül az egyik ilyen a ’Maytime’ fajta is, mely a liliomvirágú tulipánok nem túl népes táborát erősíti.
Hasonló virágformájú fajták társaságában jól mutat, így például a fehér ’Sapporo’ és narancsos-piros ’Ballerina’ fajták jó társnövényei. A viridflora fajták közül válasszuk mellé a ’Spring Green’ fehér zöld-változatot, míg a rojtos szélűek közül a ’Red Wing’ és a ’Mascotte’ fajták jól mutatnak előterében a vegyes kiültetésekben.
Együttvirágzó és társítható hagymások:
Tulipa ’Ballerina’ Fontos tudni:
Védett tartalom
Tulipa ’Sapporo’
Tulipa ’Spring Green’
Tulipa ’Red Wing’
Tulipa ’Mascotte’
Kifejlett magasság: 50 cm
Ültetési tőtáv: 15-20 cm
Ültetési mélység: 10-15 cm
Virágzási idő: Április
Vízigény: Közepes vízigényű
Fényigény: Közepes fényigényű
Felhasználási terület: tavaszi kert, vegyes virágágy, hagymás kiültetés, hosszan díszítő kert
Paraméterek
Kifejlett magasság: | 30-60 cm (középmagas) |
Virágszín: | lila |
Virágzási idő: | április |
Ültetés ideje | augusztus - november |
Ültetés mélysége | 10-15 cm |
Virágmagasság kertben | 50 cm |