Az indás berkipimpónak már a neve is olyan bohókás és kedves, hogy az érdeklődő egyből kíváncsi lesz rá, mit is takar ez a furcsa elnevezés? Nos, az indás berkipimpó a rózsafélék családjába tartozik, és hazánkban a természetben is sokfelé előfordul, aki a a Zempléni-hegységben, a Mecsekben vagy például a Sopron környéki sziklás erdőkben, bokorerdőkben, száraz tölgyesekben túrázott már, bizonyára emlékszik erre a bájos, sárga virágzatú évelő növényre.
Az indás berkipimpó kerti növényként is megállja a helyét, sőt, tudatosan ültetve még szebb hatás érhető el vele, mint a vadonban. Az indás berkipimpó ültetése ott javasolt, ahol egy gyorsan terjedő, alacsony termetű, kiváló talajtakaró képességű növényre van szükség, ami ráadásul rendkívül dekoratív. Hogy itt ne legyen vége az indás berkipimpó kedvező tulajdonságai felsorolásának, meg kell jegyezni, hogy ez az évelő növény télizöld, vagyis a nyári elvirágzás után újabb leveleket hoz, melyek egész télen díszíteni fogják a kertet!
Az indás berkipimpó vásárlását mindazoknak javaslom, akik egy szinte tökéletes talajtakaró növényt ültetnének, mely tavasztól nyárig a mezők, rétek vidám hangulatát csempészi a kertbe, de a téli hónapokban is zölden virít!
Hová ültessünk indás berkipimpót?
Az indás berkipimpó (Waldsteinia ternata) egy nagyszerű talajtakaró növény, melyet gyakran telepítenek a hobbikertészek sziklakertekbe, vagy rézsűs kertrészekre is. Az indás berkipimpó magassága csupán 20-25 centiméter, így valóban fedőnövényként a leghasznosabb, de magasabb cserjesorok, vagy a kerítés elé ültetve is dekoratív. A lejtős kertek esetében gyakori probléma a talaj megcsúszása, az indás berkipimpó ezen is segíthet, gyorsan terjedő rizómás gyökérzete hatékonyan köti meg a talajt.
kép forrása: magicherbgarden.com
Sziklakerti növényként is népszerű, hiszen az indás berkipimpó tulajdonságai ideálisak ilyen felhasználásra, mivel szárazságtűrő, alacsony gondozási igényű, a talajra nem érzékeny évelő növény. Ültethetjük napos, félárnyékos helyre is, sőt, akár mélyárnyékos kertrészeken (lombos fák alatt) is megél, ahol más növény csak szenvedne. Az indás berkipimpó télálló növény, mely minden évszakban zöldell, tavasszal pedig bájos sárga virágokkal ajándékozza meg gazdáját.
Az indás berkipimpó virágait április közepétől egészen nyárig csodálhatjuk, de díszítőértékéből ezután sem veszít. Az indás berkipimpó alacsony gondozási igénye és jó takaróképessége miatt többek közt ritkábban látogatott hétvégi telkek, nyaralók praktikus növénye lehet. Az indás berkipimpó ültetési ideje tavasszal vagy ősszel érkezik el, a konténeres indás berkipimpó rendelése a legjobb ötlet, hiszen ilyen módon a legbiztosabb a siker.
Az indás berkipimpó ültetése
Az indás berkipimpó talajigénye alacsony, tulajdonképpen bármilyen közegben megél, de legszebben a jó vízáteresztő képességű, humuszos talajokban növekszik. Az indás berkipimpó vízigénye közepes, kedveli az enyhén nyirkos körülményeket, ugyanakkor jó szárazságtűrő növény, hosszabb aszályos időszakokban sem pusztul ki. Az indás berkipimpó magassága 20-25 centiméter, így elsősorban talajtakaró növényként ajánlott az ültetése, de sziklakertekben is kiemelkedően jól mutat, illetve jellemző felhasználási köre még a rézsűkre való ültetés, mivel a lejtős kertrészek talaját hatékonyan köti meg.
Az indás berkipimpó gondozása
Az indás berkipimpó gondozási igénye kifejezetten alacsony, így választásával egy közel gondozásmentes dísznövényhez juthatunk. Az indás berkipimpó a betegségekkel szemben ellenálló, kártevőkkel sem kell számolnunk az esetében, így növényvédelmi feladataink nem lesznek vele. Az indás berkipimpó fényigénye rugalmas keretek között ingadozik, megél napos és félárnyékos területeken is, sőt, mélyárnyékban is képes szépen fejlődni, így például az erősen árnyékoló fák alá – ahol más növény nem marad meg – az indás berkipimpó bátran ültethető.
Az indás berkipimpó vízigénye közepes, ez elsősorban azt jelenti, hogy ideális esetben talaj enyhén nyirkos, ugyanakkor ez a télálló évelő a hosszabb aszályos időszakokat is jól tolerálja, ezért öntözése csak ritkán szükséges. Természetesen a legszebben akkor fejlődik, ha ideális körülményeket teremtünk számára, így humuszos, nyirkos, jó vízáteresztőképességű talajban fog a leglátványosabban díszleni!
Ugye, önt is elvarázsolta ez a sárga kis csoda? Neveljen Ön is a kertjében!