A fák - legyenek a kertünkben, parkban vagy az erdőben - Földünk legcsodálatosabb teremtményei közé tartoznak. Létünkhöz nélkülözhetetlenek. Nemcsak az oxigén termelése vagy virágaik, gyümölcseik miatt. A lelkünknek is szüksége van rájuk, olyannyira, hogy egy indián bölcsesség szerint: "Ha szomorú vagy, keress egy fát."
Már a látványuk is jó hatással van ránk, de akár beszélhetünk is hozzájuk. Erich Kästner német író, költő az 1930-as évekbeli versében arról írt, hogy a városi lét taposómalmában élő ember, ha "vágyik arra, hogy távol maradjon a város zajától", ha menekülni akar az irodájából, a gyárból legjobb, ha a természet közelségét keresi, azokat a helyeket, ahol "meglátogathatja a csendet". Az erdők ilyenek, és fáik hallgatnak, megnyugtatják a zaklatott lelket, mert
„A fákkal úgy beszélhet az ember, mint testvérekkel, és kicserélheti náluk a lelkét. Az erdők hallgatnak. De nem némák. És aki jönni akar, mindenkit megvigasztalnak.” (Erich Kästner: Az erdők hallgatnak) Erre pedig mindannyiunknak égetően nagy szüksége van.
