Napindító

Számtalan költő megénekelte az őszt, az ahhoz kapcsolódó viszonyát, élményeit, az évszak által kiváltott hangulatot. Igaz ez az idén 200 éve született, a magyar- és világirodalom egyik legnagyobbikára, Petőfi Sándorra is.

Kinek ne jutna eszébe nevének hallatán az 1847. szeptemberében Koltón írott Szeptember végén című verse, s annak szépséges kezdő sorai: „Még nyílnak a völgyben a kerti virágok,

Nem, nem elírás a cím. Ki ne tudná, hogy Petőfi nem a 10., hanem a 9. hónap, azaz a szeptember végét énekelte meg. De, ha most élne költőink legnagyobbika, akár e címet is adhatná versének, hisz az abnormálisan meleg időnek köszönhetően, még október végén is nyílnak a kerti virágok, nemcsak az ősziek, de sok egynyári is.

„Ki tud várni, az sokat tud; s nemcsak tud sokat, de tehet, s tenni fog sokat. A bölcs késő öregségében is elülteti a fát, noha hasznával maga nem élhet; de érti, miképpen az rendes időre megnő, s unokáját gyümölccsel enyhíti. Ő tudja, miért kell várni; s ki várás után sok jót nyert, az munkálni a jövő korért sem rest.” - írta Kölcsey szellemi-erkölcsi testamentumában a Parainesis Kölcsey Kálmánhoz című művében, melyben a szolgálatot, a másokért élést állítja unokaöccse elé, mint legfőbb és követendő erkölcsi erényt. Várni, várakozni.

"A kertet először a lélekben kell előkészíteni, különben nem virágzik." – tartja az angol közmondás. A kert sosem kész, befejezett „alkotás”, még akkor sem, ha már évek óta műveljük, azok számára pedig, akik egy kopár vagy éppen gazzal benőtt területet szeretnének kertté alakítani, bizony szükség van tervre, sőt tervekre.

Tegnap Gárdonyi Géza kapcsán már esett szó a természethez és a kertjéhez való viszonyáról, ám Gyermekkori emlékeim című művében azt is elárulja, hogy íróvá lételében, milyen szerepe volt a természetnek, az azzal való „találkozásának” egy tavaszi napon.

A Gárdonyi által leírtakhoz hasonlót, azt gondolom mindannyian átéltünk, mi több átélünk életünk folyamán, s ha írók nem is leszünk, az élmény, amit a növények

Idén 160 éve született Ziegler Géza magyar író, költő, újságíró, aki irodalmunknak máig egyik legnépszerűbb szerzője. Bizonnyal emlékszünk, milyen izgalommal olvastuk gyerekként, miként alakul Bornemissza Gergely és Vicuska sorsa, szurkoltunk, hogy a gaz Jumurdzsák tervei meghiúsuljanak és persze jókat mosolyogtunk Sárközi (akinek a regény végéig se tudtuk meg a keresztnevét), a cigány szavain, az eseményekhez való hozzáállásán.

Az ember vágyik arra, hogy időnként távol maradjon a város zajától, a mindennapok rohanásából kiszakadva leüljön egy kicsit az őszi kertben, parkban közel a még nyíló virágokhoz vagy a meleg színekben pompázó fák alá, s engedje, hogy mindez ne csak megérintse, de átjárja szívét-lelkét.

A XIX. sz. végétől, különösen a viktoriánus Angliában a kerttervezés területén már nemcsak a férfiak, hanem a nők is egyre inkább helyet kaptak, s nem egynek sikerült maradandó hatást gyakorolnia. Közülük talán máig az egyik legismertebb Gertrude Jekyll (1843-1932), aki képzőművészettel, festészettel foglalkozott, ám súlyos rövidlátása miatt az orvosok azt tanácsolták hagyjon fel velük látása érdekében.

Az ősz, mint évszak a természetben végbemenő változásokkal, színeivel, terméseivel, hangulatával számtalan költőt megihletett. Hol a pompa, a szépség, a gyümölcsözés, a szüret, s ezek kapcsán a vigalom, hol pedig - nem ritkán előbbiekkel együtt - az elmúlás, a búcsúzás, a szomorúság, a magunkba fordulás, az emlékezés időszakaként, jelképeként jelenik meg a melankolikus hangvételű sorokban

Claude Monet (1840-1926) az impresszionista festészet egyik legismertebb és legjelesebb képviselője. Nevének hallatán, kinek ne jutnának eszébe jellegzetes ecsetkezeléssel vászonra vitt képei, mint amilyen Az esernyős hölgy, a Tavi rózsák, A roueni katedrális és sorolhatnánk.